Egy új cég esetében elengedhetetlen a hatékony klíma

Ha valaki éppen céget alapít, akkor nagyon sok különböző dolgot kell tekintetbe vennie. Az egyik ilyen dolog maga a helyszín, ahol egyáltalán a cég működni fog. Ilyen tekintetben nem lehet elég körültekintőnek lenni.

muti klíma akció

Ha rossz helyszínt választunk, az nagyon meg tudja keseríteni az ott folyó munkát. Ha nem megfelelőek a körülmények, sokkal nehezebben tudunk munkatársakat is találni, illetve akit felvettünk, az sokkal nagyobb eséllyel fog elmenni, akkor is, ha amúgy tetszene neki a munka.

Az egyik ilyen nagyon fontos elem, ami nagyban meghatározhatja a munkatársaink közérzetét, az a fűtés és a klíma. Sok olyan történetet hallani, amiben egy helyen ez nem volt jól megoldva, és a dolgozóknak emiatt mindenféle problémáik voltak.

Nyilván télen egy rosszul fűtött helyiségben nem lehet meglenni. Ez egy olyan alap dolog, amit biztosítanunk kell vezetőként. Viszont egy meleg, túlfűtött helyiségben sem jó dolgozni, ezért kell optimalizálni a hőmérsékletet.

Nyáron ugyanilyen fontos a hűtés és a megfelelő klíma működtetése. Itt is az probléma, ha egyáltalán nincs klíma, és nyáron meg lehet sülni az irodában, de az is ugyanolyan probléma, ha túlságosan le van hűtve a levegő. Az is mindenféle betegségeket okozhat, ha a hideg levegő teljes erővel megy az emberre, így ezt is érdemes optimalizálni.

Én egyébként a multi split klímákra szavazok, amik két funkciót is ellátnak, hisz hatékonyan lehet velük hűteni és fűteni is. Egy cégnél most még multi klíma akció is van, amit érdemes most kihasználni.

Egy cég nem spórolhatja meg a korszerű hűtési és fűtési rendszert, és nem is érdemes.