Cégalapításkor ne feledkezz meg az irattárolóról sem!

Cégalapításkor sok kisebb és nagyobb dologra oda kell figyelnünk. Sokszor felmerülhetnek olyan problémák vagy hiányosságok, amik a gondos tervezés ellenére is kimaradnak. Egy régi jó barátom éppen egy komoly álmát készült megvalósítani, amikor belevágott a cégalapításba. Hogy pontosan mibe is vágta bele a fejszéjét, azt nem tudom elmagyarázni. Egyrészt, mert nagyon sokoldalú, másrészt, mert rengeteg papírmunkát igényelnek a különböző munkakörök folyamatai, így jobbnak láttam, ha nem ásom bele magam túlzottan a dologba. A tervezésben persze részt vettem, mert nem kell mindent értenem ahhoz, hogy mondjuk a cég épületének elrendezésében be tudjak segíteni. Nem is tudom, honnan jött a sugallat, de ha már rengeteg papírmunka volt várható, feltettem egy elég fontos kérdést. “Ugye az irattároló polcrendszerről gondoskodtál már?” – kérdeztem óvatosan. “Hogy te mekkora zseni vagy!” – érkezett a válasz, amiből levágtam, hogy bizony egy fontos dolog majdnem kimaradt.

Már így is rengeteg kutatómunka volt mögöttünk annak érdekében, hogy a lehető legstabilabb lábakon induljon el a cég, és most egy újabb kör várt ránk. Ugyanis kútfőből persze, hogy egyikünk se tudott mondani olyan céget, amelynél beszerezhetnénk a szükséges irattároló polcrendszert. Úgy gondoltuk, hogy az internet a barátunk, szóval biztosan hamar megtaláljuk a nekünk szimpatikus céget. Kissé talán túl magabiztosan is ugrottunk neki a feladatnak, ugyanis hamar rá kellett jönnünk, hogy azért ez mégsem olyan egyszerű. Rengeteg weboldalt átböngésztünk, de mindegyikben volt valami kivetnivalónk. Én már kezdetem feladni, és az egyik fotelban kerestem menedéket, mikor drága barátom megszólalt: “Mit szólnál a Racking Log-hoz? Úgy látom, nem éppen amatőrök a témában.”

Már a nevük is elég bizalomgerjesztő volt, így adtam egy esélyt a dolognak. És nem is bántam meg! Jobban beleástuk magunkat a cég termékeibe és szolgáltatásaiba, és megnyugodtunk, hogy végre megtaláltuk azt, amit kerestünk. A Racking Log oldalán könnyen eligazodtunk, és láttuk, hogy több méretben választhatóak ezek a polcok, ráadásul lehetőség van arra, hogy igény szerint személyre szabják a polcokat, és a telepítéséről is gondoskodnak. Ezek nekünk fontos tényezők voltak, ugyanis a helyszín már adott volt, és bizonyos mértékig alkalmazkodnunk kellett az épület adta adottságokhoz.

Szerencsénk volt ezzel a céggel, ugyanis egyeztetett időpontban jöttek felmérni a helyet, pár napon belül pedig az adottságok és igények alapján kaptunk árajánlatot, valamint terveket az elképzelt irattároló polcrendszerre. Fontos volt, hogy a megfelelő szakemberek végezzék el a munkát, és úgy éreztük, hogy ezzel nem is lesz probléma. Az épület elrendezése már majdnem készen is volt, így jókor jött a polcos ötlet, mert így ismét egy fontos lépéssel előrébb tudhattuk magunkat.

Most még viszonylag időben kapcsoltunk, hogy mi szükséges még a cégalapításhoz. Lényegében nagyobb szabású hiányosságunk csak az irattároló polcrendszer volt egészen addig, amíg meg nem találtuk a Racking Log oldalát.