Az új stúdió berendezésekor is jól jött az éves autópálya matrica

Régebben is sokat gondolkoztam már azon, hogy milyen lehet, ha az embernek saját egyéni vállalkozása van vagy épp céget alapít. Egyrészt nagy felelősség és kockázat, mert mi van, ha senkit nem érdekel a cégem vagy amit nyújtani akarok, vagy kiderül, hogy nem is értek a vezetéshez és marketinghez, és befuccsol az egész. Nem kapok havonta fix fizetést, nem dolgozom kiszámíthatóan hétfőtől péntekig napi 8 órában. Viszont ugyaninnen származnak a dolog előnyei is: ha jól dolgozom és tervezem az üzletet, akkor a keresetem terén a határ a csillagos ég, valamint a saját beosztásom szerint dolgozhatok, a saját magam főnöke vagyok. Ez az, ami engem nagyon vonzott mindig is, tudniillik nem bírom a monotonitást, hamar befásulok.

Amikor megismerkedtem a barátommal, hamar kiderült, hogy jól tudunk együtt dolgozni, munkatársakként éppúgy tudunk egymásra tekinteni, mint partnerként. Hasonló az érdeklődésünk, mindketten hangtechnikával és zenével foglalkozunk. A barátomnak van otthon egy saját kis stúdiója, de már kezdi kinőni, egyre több a vendége, aki hozzá jár felvenni, ezért kéne egy olyan, nagyobb stúdió, ahol szépen be lehet rendezkedni, nem zavarjuk a szomszédokat és a környék lakóit a „hangoskodással”. Ez nyilvánvalóan nagyon sok pénzbe kerül, ezért nem tudott még megvalósulni. Idén azonban a barátom egy olyan cégnél kezdett dolgozni, ahol elég jól keres ahhoz, hogy tudjon félretenni minden hónapban. Így már gyűlik a pénz a stúdióbérlésre, el is kezdtünk keresgélni.

Az agglomerációban találtunk egy nagyon jó kis nyugis helyet egy, a célra kiváló házzal, ráadásul egészen olcsón. El is mentünk személyesen megnézni az épületet, egyből lecsaptunk rá, mert egyértelmű volt, hogy nekünk tökéletes ez a helyiség a leendő stúdiónk számára. Még kert is tartozott hozzá grillterasszal és pingpongasztallal. Autóval nagyjából negyed óra alatt elérhető tőlünk az autópályán keresztül, így az sem volt gond, hogy másik városban van. Szerencsére a barátom nemrég kapott egy autót, így volt mivel közlekedni. Aláírtuk a szerződést a főbérlővel és kivettük a stúdióhelyiséget.

Most már elkezdhettük berendezni a stúdiót, a barátom házi stúdiójából át kellett költöztetni az egész technikát, hangfalakat, keverőpultot, számítógépet, mikrofonokat, stb. Mindezt nyilvánvalóan autóval kellett megtennünk. Már ekkor is minden nap az autópályán tettük meg ezt az utat, mert így nagyon sok időt megspóroltunk. Ehhez szükségünk volt egy autópálya matricára. A szüleim már régóta online vesznek autópálya matricát, mert így nagyon kényelmes és megbízható, a www.autopalyamatrica.hu oldalon bárki könnyen vásárolhat. Mondtam a barátomnak, hogy a legegyszerűbb lenne, ha ő is itt venné. Megmutattam neki az oldalt és miután látta, hogy mennyire áttekinthető és biztonságos a honlap használata, egyből belement.

Először is ki kellett választani, hogy milyen díjkategóriában kívánjuk megvenni az autópálya matricát, majd meghatározni az érvényesség időtartamát. A www.autopalyamatrica.hu-n lehet venni heti (azaz 10 napos), havi, éves, megyei és összevont havi autópálya matricát mindenféle kategóriájú járműre. A jármű forgalmi engedélyében álló jelzés alapján meg lehet állapítani, hogy milyen díjkategóriában szükséges matricát vennünk. Ezek után a rendszámot kell megadni, valamint a felségjelet. Vásárlás előtt még lehet módosítani a matrica érvényességének kezdetét. Lehet fizetni online banki utalással vagy pedig kártyával. Az ismétlődő kártyás fizetés akkor érhető el, ha a visszatérő vásárló regisztrált az oldalon, szóval az elmentette a kártyaadatait. Mivel mostantól szinte minden nap fogunk az autópályán utazni, így a legkifizetődőbb megoldásnak az éves autópálya matrica vásárlása tűnt.

A barátom regisztrált a www.autopalyamatrica.hu oldalra, mert igaz, hogy legközelebb csak jövőre kell újra vennünk matricát, de bármikor jól jöhet a regisztráció és így legközelebb nem kell újra megadni az adatokat. Megkapta a visszaigazolást, úgyhogy innentől kezdve érvényes lett az autópálya matrica. Az érvényességét is le lehet kérdezni a honlapon, ha elfelejtettük volna, ehhez a felségjelet, a rendszámot és egy e-mail címet kell megadni, amire elküldik nekünk az érvényességet. Nagyon egyszerű ezen az oldalon vásárolni, mindenkinek ajánljuk. Már a stúdió berendezése alatti időszakban is teljes mértékben kihasználtuk az éves autópálya matricát, hát még mióta megnyitottuk a stúdiót és mindketten ott dolgozunk. Szerencsére nagyon jól döntöttünk, hogy ezt a helyiséget béreltük ki.